Restart

Azt hiszem, itt az ideje, hogy megnyomjam azt a bizonyos gombot. Be- és újraindítom a Darts24-et. Ezt a sokáig dédelgetett, majd nagy reményekkel útjára engedett szerelem-projektet.

Évekig csak melengettük a Darts24-et. Készen állt a honlap, a Facebook oldal, a webcím, stb. Végül szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt beröffentettük.

Az elején ment is minden magától, sorra születtek a cikkek, posztok és mindenkinek nagyon tetszett az újdonság. Az alap koncepció az volt, hogy pár lelkes darts rajongóval közösen szerkesszük az oldalt, amin tesztek, beszámolók és saját tapasztalatok lennének olvashatóak. Direkt hanyagoltuk a profi versenysportot, mert arra ott van a 9nyíl vagy éppen az NSO. Mást akartunk.

Pár hónap után viszont rá kellett jönnünk, hogy a hazai darts élet még nem tart ott, ahol. Vannak tehetséges és eredményes játékosaink, végre elérhető szinte az összes márka itthon is, vannak lelkes amatőrök, de egy réteg még hiányzik. A “szakemberek”. Vagy legalábbis nagyon kevesen vannak.

Azok, akik erről sportról szeretnének elmélkedni, olvasni, írni, szervezni, fejleszteni. Tehát az úgynevezett háttéremberek. Próbálkozások és reménysugarak vannak, hiszen évekig működött a nyomtatott Darts Magazin, már a tévében is van(?) egy magazinműsor, vagy ott van példának Tarr Béla darts sulija is. De ez még kevés. Sokkal több ilyen ember kellene ahhoz, hogy a hazai darts életet ne csak a sportolók vigyék a hátukon.

Elhatároztam, hogy nem engedem el a Darts24-et! Ha kell, akkor egyedül fogom írni a cikkeket, de ennek az országnak szüksége van rá. Egyszerűen kell lennie egy olyan felületnek Magyarországon, ahol csak úgy, kötetlenül lehet írni és olvasni a darts minden területével foglalkozó posztokat, véleményeket, cikkeket.

Ezért fél év szünet után újra beindítottam az oldalt.

A Darts24 él!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

4 × 4 =